HU ▾

1Korinthus 7:35

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ezt pedig azért mondom, mert jót akarok nektek. Nem azért, hogy korlátozzalak titeket, hanem hogy arra indítsalak benneteket, ami illő, és arra, hogy mindig odaadóan szolgáljátok az Urat, figyelemelterelődés nélkül.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Ezt pedig személyes hasznotokra mondom, nem azért, hogy hurkot vessek nektek, hanem hogy arra indítsalak benneteket, ami illő, és arra, hogy álljatok mindig szolgálatára az Úrnak, figyelemelterelődés nélkül.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak titeket, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és teljes szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Ezt pedig a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy csapdát állítsak nektek, hanem hogy tisztességesen éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ezt a javatokra mondom, nem azért, hogy hurkot dobjak a nyakatokba, hanem hogy feddhetetlenül éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe ejtselek, hanem hogy feddhetetlen életre és az Úrhoz való állhatatos ragaszkodásra segítselek titeket.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Ezt pedig hasznotokra mondom, nem hogy tőrt vessek nektek; hanem arra, mi tisztességes, és mi alkalmat ad akadály nélkül szolgálni az Úrnak.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

τοῦτο δὲ πρὸς τὸ ὑμῶν αὐτῶν σύμφορον λέγω οὐχ ἵνα βρόχον ὑμῖν ἐπιβάλω ἀλλὰ πρὸς τὸ εὔσχημον καὶ εὐπάρεδρον τῷ κυρίῳ ἀπερισπάστως
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
τοῦτο G3778 this mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés this · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges · D-ASN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 your névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés your · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῶν G0846 of them névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés of them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem · P-GPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
σύμφορον G4851 to be profitable ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to be profitable · szó szerinti: to be profitable · gördülékeny: beneficial

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-ASM

Szótári alak συμφέρω

Szótár συμφέρω [G:A + G:V] to be profitable συμ-φέρω [in LXX: Jer 33:14 (טוֹב), Pro 19:10 (נָאוֶה), Sir.30:19, al. ;] __1. trans. to bring together: with accusative of thing(s), Act 19:19. __2. Intrans., and mostly impers., συμφέρει, it is expedient, profitable or an advantage : Refs [1Co 6:12 10:23, 2Co 8

Teljes szócikk megnyitása →
λέγω G3004 to speak ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-PAI-1S

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
οὐχ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
ἵνα G2443 in order to

Jelentés in order to · szó szerinti: in order that/to · gördülékeny: in order that

Nyelvtan ·

Szótári alak ἵνα

Szótár ἵνα [G:Conj] in order that/to ἵνα , __I. adverb (poët., Hom., al.), __1. of place, where, whither . __2. of circumstance, when . __II. Conjunction , __1. prop., final, denoting purpose or end (cl.), that, in order that , usually the first word in the clause, but sometimes (cl. also) preceded by an e

Teljes szócikk megnyitása →
βρόχον G1029 restraint főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés restraint · szó szerinti: restraint · gördülékeny: restriction

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak βρόχος

Szótár βρόχος [G:N-M] restraint βρόχος , -ου, ὁ, [in LXX: Pro 6:5 (יָד) 7:21 (חֵלֶק) 22:25 (מוֹקֵשׁ), 3Ma.4:8 * ;] a noose, a slip-knot, a halter : metaph., a restraint (not, as AV, R, txt., a snare ): 1Co 7:35.† (AS) βρόχον N-ASM Noun, Accusative, Singular, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιβάλω G1911 to put on ige · aoristos · aktív · kötőmód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to put on · szó szerinti: to put on/seize · gördülékeny: to throw over

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kötőmód · 1. személy · egyes szám · V-2AAS-1S

Szótári alak ἐπιβάλλω

Szótár ἐπιβάλλω [G:V] to put on/seize ἐπι-βάλλω [in LXX for שָׁלַח, שִׁית, etc. ;] __1. trans., to cast, lay or put upon : with accusative and dative, Refs [Mrk 11:7, 1Co 7:35]; with accusative, before ἐπί with accusative, Rev 18:10, WH, mg.; τ. Χεῖρα (-ας) ἐπί (B1., § 37, 7), of seizing a prisoner, Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλὰ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
εὔσχημον G2158 proper melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés proper · szó szerinti: proper · gördülékeny: presentable

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak εὐσχήμων

Szótár εὐσχήμων [G:A] proper εὐσχήμωι , -ον (εὖ, σχῆμα), [in LXX: Pro 11:25 * ;] __1. elegant, graceful, comely (Eur., Plat., al.): τὰ εὐ. ἡμῶν (opp. to τὰ ἀσχ- ἡμ-), 1Co 12:24; in moral sense, seemly, becoming, 1Co 7:35. __2. Also in late Gk. (see Swete, Mk. , l.with; MM, Exp. , xiv), wealthy, influential

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
εὐπάρεδρον G2145 devoted melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés devoted · szó szerinti: devoted · gördülékeny: devoted

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak εὐπρόσεδρος, εὐπάρεδρος

Szótár εὐπρόσεδρος, εὐπάρεδρος [G:A] devoted constantly attending; devoted to; , τὸ εὐπάρεδρον, devotedness, 1Cor. 7:35* (MT) εὐπάρεδρον A-ASN Adjective, Accusative, Singular, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κυρίῳ G2962 lord főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés lord · szó szerinti: lord · gördülékeny: lord

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak κύριος

Szótár κύριος [G:N-M] lord κύριος , -α, -ον (also -ος, -ον), [in LXX (subst.) chiefly for יהוה, also for בַּעַל ,אָדוֹן, etc. ;] having power (κῦρος) or authority ; as subst., ὁ κ., lord, master ; __1. in general : with genitive of thing(s), Refs [Mat 9:38 20:8, Mrk 12:9 13:35, Luk 19:33]; τ. σαββάτου, Ref

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπερισπάστως G0563 undivided

Jelentés undivided · szó szerinti: undivided · gördülékeny: undivided

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀπερισπάστως

Szótár ἀπερισπάστως [G:Adv] undivided ἀπεριστπάστως adv. (< περισπάω the adj. occurs in Refs [Wis.16:11 Sir.41:1]); without distraction : 1Co 7:35.† (AS) ἀπερισπάστως ADV ADVerb or adverb and particle combined

Teljes szócikk megnyitása →