HU ▾

1Korinthus 12:23

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

és azokat a testrészeket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy kevés tiszteletet érdemelnek, nagyobb tisztelettel vesszük körül. Így a kevésbé vonzó testrészeinkkel nagyobb megbecsüléssel bánunk,
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

és a testnek azokat a részeit, amelyeket kevésbé tiszteletreméltónak gondolunk, bőségesebb tisztelettel vesszük körül, és így az ékesség nélküli részeinknek annál bőségesebb az ékességük,
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

és a test kevésbé nemesnek tartott tagjait nagyobb gonddal vesszük körül. A tisztességtelen tagjaink nagyobb tisztességben részesülnek,
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek,
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

és amelyeket a test tiszteletet nem érdemlő részeinek tartunk, azokat nagyobb megbecsüléssel övezzük, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb tisztességben részesülnek,
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek,
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

és a miket a test alábbvaló tagjainak tartunk, azokat bővebb tisztességgel ruházzuk; s a mi bennünk tisztességtelen, bővebb tisztességben vagyon;
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καὶ ἃ δοκοῦμεν ἀτιμότερα εἶναι τοῦ σώματος τούτοις τιμὴν περισσοτέραν περιτίθεμεν καὶ τὰ ἀσχήμονα ἡμῶν εὐσχημοσύνην περισσοτέραν ἔχει
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἃ G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges · R-APN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
δοκοῦμεν G1380 to think ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to think · szó szerinti: to think · gördülékeny: to think

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-PAI-1P

Szótári alak δοκέω

Szótár δοκέω [G:V] to think δοκέω , -ῶ (< δόκος, opinion, < δέκομαι, Ion, form of δέχ-), [in LXX for טוֹב, נָדַב, etc. ;] __1. to be of opinion, suppose : Refs [Mat 24:44, Luk 12:40, Heb 10:29]; with inf., Refs [Mat 3:9, Luk 8:18 24:37, Jhn 5:39 16:2, Act 12:9 27:13, 1Co 3:18 7:40 8:2 10:12 14:37, Gal 6:3,

Teljes szócikk megnyitása →
ἀτιμότερα G0820 dishonored melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges · C

Jelentés dishonored · szó szerinti: dishonored · gördülékeny: without honor

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges · C · A-APN-C

Szótári alak ἄτιμος

Szótár ἄτιμος [G:A] dishonored ἄτιμος , -ον (< τιμή), [in LXX: Isa 3:5 (קָלָה ni.), Isa 53:3 (בָּזָה), Refs [Job 30:4, 8] (שֵׁם בְּלִי), שֵׁם בְּלִי), Refs [Wis.5:1-23, Sir.1:1-30] * ;] without honour, dishonoured, despised : Refs [Mat 13:57, Mrk 6:4, 1Co 4:10]; comp., 1Co 12:23.† (AS) ἀτιμότερα A-APN-C Ad

Teljes szócikk megnyitása →
εἶναι G1510 to be ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
σώματος G4983 body főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés body · szó szerinti: body · gördülékeny: body

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak σῶμα

Szótár σῶμα [G:N-N] body σῶμα , -τος, τό, [in LXX for גְּוִיָּה ,בָּשָׂר, etc., and for Aram. נְבֵלָה ;] a body . __1. Prop., of the human body, __(a) as always in Hom. (opp. to δέμας), of the dead body: Refs [Mat 27:58, 59 Mrk 15:43, al.]; __(b) of the living body : Refs [Luk 11:34, 1Co 6:13, al.]; ἐν σ.

Teljes szócikk megnyitása →
τούτοις G3778 to these mutató névmás · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés to these · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · részes eset · többes szám · semleges · D-DPN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
τιμὴν G5092 honor főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés honor · szó szerinti: honor · gördülékeny: honor

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak τιμή

Szótár τιμή [G:N-F] honor τιμή , -ῆς, ἡ [in LXX for עֵרֶךְ, יְקָר, etc. ;] a valuing, hence, objectively ; __1. a price paid or received : with genitive of person(s), Mat 27:9; with genitive of thing(s), Act 5:2-3; pl., Refs [Act 4:34 19:19]; τ. αἵματος, Mat 27:6; ἠγοράσθητε τιμῆς, Refs [1Co 6:20 7:23]; ὠν

Teljes szócikk megnyitása →
περισσοτέραν G4055 superabundant melléknév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · C

Jelentés superabundant · szó szerinti: superabundant · gördülékeny: more than

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · C · A-ASF-C

Szótári alak περισσότερος

Szótár περισσότερος [G:A] superabundant superabundant περισσοτέραν A-ASF-C Adjective, Accusative, Singular, Feminine, Comparative περισσότερον A-ASM-C Adjective, Accusative, Singular, Masculine, Comparative περισσότερον A-ASN-C Adjective, Accusative, Singular, Neuter, Comparative περισσότερόν A-ASN-C Adjec

Teljes szócikk megnyitása →
περιτίθεμεν G4060 to put on ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to put on · szó szerinti: to put on · gördülékeny: to put on

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-PAI-1P

Szótári alak περιτίθημι

Szótár περιτίθημι [G:V] to put on περι-τίθημι [in LXX for נָתַן, שׂוּם, etc. ;] to place or put around : with accusative and dative, Refs [Mat 21:33 27:48, Mrk 12:1 15:36, Jhn 19:29]; of garments, etc., to put on : Refs [Mat 27:28 Mrk 15:17 (Sir.6:31]). Metaph., like περιβάλλω, to bestow, confer (Thuc., al

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὰ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · semleges · T-NPN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀσχήμονα G0809 indecent melléknév · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés indecent · szó szerinti: indecent · gördülékeny: unpresentable

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · semleges · A-NPN

Szótári alak ἀσχήμων

Szótár ἀσχήμων [G:A] indecent ἀσχήμων , -ον (< ἀ- neg., σχῆμα) [in LXX: Gen 34:7 (נְבָלָה), Deu 24:1 (עֶרְוָה), Wis.2:20, Da TH Sus 1:63, 2Ma.9:2 * ;] __1. shapeless. __2. uncomely, unseemly : 1Co 12:23.† (AS) ἀσχήμονα A-NPN Adjective, Nominative, Plural, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 our névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés our · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
εὐσχημοσύνην G2157 propriety főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés propriety · szó szerinti: propriety · gördülékeny: modesty

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak εὐσχημοσύνη

Szótár εὐσχημοσύνη [G:N-F] propriety εὐσχημοσύνη (< εὐσχήμων), [in LXX: 4Ma.6:2 * ;] seemliness, comeliness : 1Co 12:23.† (AS) εὐσχημοσύνην N-ASF Noun, Accusative, Singular, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
περισσοτέραν G4055 superabundant melléknév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · C

Jelentés superabundant · szó szerinti: superabundant · gördülékeny: more than

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · C · A-ASF-C

Szótári alak περισσότερος

Szótár περισσότερος [G:A] superabundant superabundant περισσοτέραν A-ASF-C Adjective, Accusative, Singular, Feminine, Comparative περισσότερον A-ASM-C Adjective, Accusative, Singular, Masculine, Comparative περισσότερον A-ASN-C Adjective, Accusative, Singular, Neuter, Comparative περισσότερόν A-ASN-C Adjec

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχει G2192 to have ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to have · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →